Gyurok Kft.



Kérek hírlevelet!

Facebook Skype Me™!

Általános szerződés

I. Bevezető rendelkezések

1. A Vállalkozó kijelenti, hogy a buszos személyszállítási tevékenység végzéséhez valamennyi hatósági engedéllyel rendelkezik és a jogszabályokban előírt kötelezettségeinek eleget tett.

2. A Vállalkozó és partnerei mindent megtesznek annak érdekében, hogy a Megrendelő az úti célt biztonságban és időben elérje, azonban az utazás időtartama függ az időjárási, az út és forgalmi viszonyoktól is.

3. A gépkocsi és vezetőjének iratainak és okmányainak meglétéért a Vállalkozó felel, azért felelősséget vállal.

Utazási szerződés létrejötte

  1. A Megbízó utazását írásban vagy szóban a Gyurok Kft -nél (továbbiakban Vállalkozó) lefoglalhatja. Az utazási szerződés érvényesen akkor jön létre, ha a foglalást a Vállalkozó nyilvántartásba veszi, és azt a Vállalkozó írásban visszaigazolja és a Megbízó a lefoglalt utazásra vonatkozó részvételi díjelőleget vagy a teljes részvételi díjat megfizeti.

  2. Az Utazási szerződés a felek aláírásával jön létre, amelyből egy példány a Megbízót illeti meg. Amennyiben 100.000.- Forintot, azaz százezer Forintot meghaladó vállalási összeg várható, az előleg befizetését és a szerződés aláírását követően jön létre az utazási szerződés, amelyből egy példánya az Megbízót illeti meg. Ha a kiállást megelőző 5. naptári napig a Megbízó az előleget nem fizeti meg, a Vállalkozó a lefoglalt gépkocsit bárkinek kiadhatja.

  3. Ha nem a Megbízó személyesen, hanem javára 3. személy foglalja le az utat, a Vállalkozó nem köteles vizsgálni, hogy e harmadik személy jogszerűen képviseli-e a Megbízót. E harmadik személyt a Megbízó képviselőjének kell tekinteni. Ez esetben az utazási szerződés szerint az utazás megkezdéséig a Megbízó terhelő kötelezettségek a Megbízó javára szerződést kötő harmadik személyt terhelik, ide nem értve azokat a kötelezettségeket, amelyek természetüknél fogva csak személyesen a Megbízót érinthetik.

. Az Megbízó jogai és kötelezettségei

  1. A Megbízó kötelessége az utazás ellenértékének megfelelő összeg kifizetése a Vállalkozó útmutatásai alapján.

  2. A Megbízó jogosult a hibákat és a megrendelt szolgáltatásoktól eltérő minőségű kiszolgálást szóvá tenni. Ezeket rögtön az észrevétel után írásban kell közölni a Vállalkozó képviselőjének. Utólagos reklamációkat Vállalkozó nem vesz figyelembe.

  3. A Megbízó köteles az utazásra vonatkozóan a mindenkori jogszabályokat, előírásokat (pl. útlevél-, vízum-, vám- és devizaszabályok, egészségügyi előírások, stb.) betartani. Mindezek elmulasztása vagy megszegése esetén keletkezett károk többlet költségek kizárólag a Megbízót terhelik.

  4. A gépkocsiban elhelyezett poggyászok, kézicsomagok őrzéséről az utazás során a tulajdonosok maguk kötelesek gondoskodni.

IV. A Vállalkozó jogai és kötelezettségei

  1. A Vállalkozó fenntartja magának az utazás módosításának vagy le nem bonyolításának jogát „vis major" esetében, mint például: természeti csapások, sztrájkok, háborúk, politikai változások, a közúti forgalom ideiglenes lezárása esetén.

  2. A Vállalkozó fenntartja magának a jogot arra, hogy a tájékoztatóban foglaltaktól kivételesen és indokolt esetben eltérjen.

  3. A Vállalkozó fenntartja magának a jogot, hogy legkésőbb az utazás megkezdése előtt 30 nappal írásban tett nyilatkozattal elálljon az utazási szerződéstől.

  4. A Vállalkozó a szolgáltatás természeti környezetének rendkívüli okból történő megváltozásáért illetve természeti okokból eredő kellemetlenségekért vagy károkért felelősséget nem vállal.

  5. Vállalkozó jogosult Alvállalkozó igénybevételére

. Árképzés

  1. Más megállapodás hiányában a díjszámítás alapja - melyre belföldön 27 % áruforgalmi adó , külföldön 0 %os adó kerül felszámításra:

  • Kilométerdíj (telephely és a célállomás között megtett pontos kilométer, menetlevél alapján) vagy

  • Óradíj (gépkocsivezető és a gépjármű rendelkezésre állásának díja) telephelytől a kiállás időpontja és a visszaérkezés között eltelt idő alapján, mely intervallum alatt minden megkezdett óra egy egész órának számít.

  • A gépkocsivezető-(k) szállásának költsége.

  • A gépkocsivezető-(k) napidíja külföldi út esetében gépkocsivezetőnként 8500 FT / nap

  • Járulékos költségek (pl.: autópálya-, parkolás-, komp- és alagút díjak, útadók) a megrendelőt terhelik

Minimális teljesítmény  :    többnapos program esetén (amennyiben a gépkocsi nem tér vissza a telephelyére) 250 km/nap a napi minimális teljesitmény.

  • Amennyiben a tényleges teljesítmény kevesebb, mint a minimális, akkor a minimális teljesítmény kerül kiszámlázásra.

. Fizetési feltételek

1. Előleg   Amennyiben 50.000.- Forintot, azaz ötvenezer Forintot meghaladó vállalási összeg várható a Megbízó az utazási szerződés aláírásával egyidejűleg részvételi             díjelőleget fizet. A fizetendő részvételi díjelőleg az utazás várható részvételi díjának:  belföldi- és külföldi út esetén 50%-a,

Az Megbízó tudomásul veszi, hogy a fenti fizetési határidőről a Gyurok Kft. külön értesítést nem küld, azonban a határidő be nem tartása a megkötött utazási szerződés megszűnését eredményezi. Ilyen esetben a Vállalkozó úgy tekinti, mintha az Megbízó az utat lemondta volna és a lemondási feltételek lépnek érvénybe.

  1. Teljesítés . A vállalt megrendelés befejeztével a vállalkozó elszámolást küld a megrendelő részére , melyben az előleg levonásra kerül , és a fennmaradó részt a számla határidején belül a megrendelő kifizeti .

  2. Foglaló : Megrendelést követően 10 napon belül 20 000 ft foglaló fizetendő .

        Fizetési feltételekben eltérés külön megállapodás alapján lehetséges .

Törzsutasok , törzsmegrendelők részére a foglalótól eltekintünk , rájuk a megszokott egyedi feltételek érvényesek.

. Fizetési mód           A Vállalkozónál érvényes rend függvényében a számla átadását követően történhet:            banki vagy postai átutalás        készpénzfizetés

Indulás előtt legkésőbb 30 naptári nappal a várható fuvardíj 50 %-át előlegként meg kell fizetni a Vállalkozó bankszámlájára. Átutalás esetén a fizetés azon a napon tekintendő teljesítettnek, amikor a jóváírás a Vállalkozó bankszámláján megtörtént. Bármely fizetési határidő elmulasztása esetén a Vállalkozó jogosult a szerződéstől elállni, a Megbízó pedig köteles a Vállalkozó költségeit a „lemondási feltételek” pont szerinti összegben megtéríteni.

Lemondási feltételek

  1. A Vállalkozó jogosult a szoláltatás díját a jogszabályban előírt esetekben (közlekedési költségek, üzemanyag nemzetközi egyezményen alapuló díjszabási, hatósági árának, adóknak, illetékeknek, valamint deviza forintárfolyamnak a változása) az indulást megelőző 20. napig felemelni, de ennek mértékét és indokát köteles az Megbízóval írásban közölni. Ha a részvételi díj emelkedése az eredeti részvételi díj 10%-át meghaladja, az Megbízó az erről szóló értesítés kézbesítésétől számított 8 napon belül az utazási szerződéstől elállhat.

  2. Ha a Megbízó a fenti okoktól eltérő indokkal áll el az utazástól, köteles a Vállalkozó költségeit az alábbiak szerint megtéríteni (a visszaszámolást, az indulást megelőző naptól kell kezdeni):

Az utazás megkezdése előtt:    - 20-10. nap közötti lemondás esetén a részvételi díj 25 %-a

                                     - 5. nappal az utazás megkezdés napjáig a részvételi díj 50 %-a.

Elállásnak minősül az is, ha az Megbízó - előzetes nyilatkozattétel nélkül - nem kezdi meg utazását (ún. no show). Ilyen esetben az utazás megkezdésének az időpontja tekintendő elállási időpontnak.

  1. Az Megbízónak a szolgáltatás elállásáról a Vállalkozót email-ben és/vagy faxon és/vagy ajánlott levélben köteles tájékoztatni.

. A Vezető vezetési és pihenőidőkre vonatkozó előírások

Napi vezetési idő

9 óra, amely hetente két alkalommal 10 órára növelhető

Átlagos heti vezetési idő

Hetente: maximum 56 óra, 6 alkalom során
Két egymást követő hét során: 90 óra

Megszakítás nélküli vezetési idő

4 óra 30 perc

Megszakítások

Minimum 45 perc, amely kettő vagy három, legalább 15 perces szakaszokra osztható fel. A várakozási idő, a haladó járművön, nem vezetéssel eltöltött idő, valamint (kombinált szállítás esetén) kompon, vagy vonaton töltött szállítás ideje megszakításnak minősül

Napi pihenőidő (egy gépkocsivezető esetén)

11 óra (megszakítás nélkül)
9 óra (megszakítás nélkül, heti három alkalommal)

Engedélyezett csökkentés
Normál felosztás
Felosztás

A következő hét vége előtt lehetséges
Felosztás esetén 12 órára kell növelni a pihenőidőt, amelyből 8 órát megszakítás nélkül kell biztosítani.
A pihenőidő eltölthető a jármű fülkéjében, ill. a jármű állásakor is
Lehetséges.
Egy megszakítás nélkül (Ro/Ro ill. vasút között)
minden 30 órás időszakban

Napi pihenőidő (két gépkocsivezető esetén)

8 óra megszakítás nélkül, 30 órás időszakonként

Heti pihenőidő (Norma) Engedélyezett csökkentés

45 óra megszakítás nélkül (napi pihenőidőt is beszámítva
36 óra megszakítás nélkül, amennyiben lakóhelyén vagy a jármű telephelyén veszi ki a gépkocsivezető a pihenőidejét,

. Hibás teljesítés

  1. A Vállalkozó helytáll az utazási szerződés szerinti szolgáltatások teljesítéséért. Hibás teljesítés esetén az Megbízó szavatossági igényét érvényesítheti. A Megbízó szavatossági igényeinek kielégítésére a 214/1996 (XII/23.) Korm. rendeletben és a Ptk.-ban foglaltak az irányadók.

  2. A Vállalkozó nem felel az utazási szerződés nem, vagy hibás teljesítéséből eredő károkért, ha a nem, vagy hibás teljesítés sem az ő, sem az általa igénybe vett közreműködő magatartására nem vezethető vissza.

  3. Ha a Megbízó, a fentiek szerint szavatossági igényt kíván érvényesíteni, kifogását a helyszínen haladéktalanul közölnie kell a Vállalkozó képviselőjénél. Amennyiben a szavatossági igény a Vállalkozó szolgáltatásaival kapcsolatos, a Megbízó köteles elsődlegesen a kifogásait a gépkocsivezetővel közölni (pl. légkondicionálóval kapcsolatos problémák stb.). A közlés késedelméből eredő kárért az Megbízó felelős és a bizonyítási teher az Megbízóra hárul.

  4. A kifogást teljes terjedelmében jegyzőkönyvbe kell foglalni, a jegyzőkönyv egy példányát aláírva, a Megbízónak át kell adni. A jegyzőkönyvet a kárigénnyel együtt a Megbízó az utazás befejezésétől számított 8 napon belül ajánlott levélben köteles a Vállalkozónak eljuttatni. A Vállalkozó kizárólag az egyénileg benyújtott panaszokat vizsgálja ki. A helyszíni jegyzőkönyv gépkocsivezető általi átvétele nem jelenti a benne foglalt kifogások elismerését.

  5. A kifogás jegyzőkönyvben történő rögzítésének elmulasztásából, valamint a közlések késedelméből eredő károk a Megbízót terhelik, és a Vállalkozó mentesül a kártérítési kötelezettség alól.

  6. Az időben benyújtott panaszlevekre a Vállalkozó 30 napon belül válaszol.      A kártérítési igény összege maximálisan az befizetett utazási díj 30 %-a lehet.

  7. Felhívjuk kedves Megbízónk figyelmét, hogy a személyiségi jogok védelme érdekében a Megbízók személyes adatait (nevét, címét, telefonszámát) és tartózkodási helyét - még sürgős esetekben sem - adjuk meg harmadik személynek, kivéve, ha a Megbízó maga azt nem kérte. Közlések, üzenetek továbbítási költségei a Megbízót terhelik.

  8. A kártérítés nem vonatkozik a Megbízó poggyászának elvesztéséből, megsérüléséből eredő károkra, amelyeket a Megbízónak kell haladéktalanul bejelenteni és érvényesíteni.

  9. A saját csomagjai és értékei megőrzéséről az utazás során a Megbízó köteles gondoskodni. Repülőn, gépkocsin, hajón és szálláshelyen hagyott tárgyakért a Vállalkozó felelősséget nem vállal.

  10. Az utazás során a Megbízó által harmadik személynek illetve a gépjárműben okozott kárért a Megbízó közvetlenül tartozik felelősséggel.

Autóbuszok használata

    1. Az gépkocsi Utasterében csak kézipoggyász szállítható. Nem minősül kézipoggyásznak minden olyan méretű tárgy, amely a gépkocsiban való mozgást korlátozná.     Az gépkocsikon a dohányzás, étel fogyasztása nem megengedett.  Az gépkocsi hűtője a gépkocsi tartozéka elsősorban a hűtést igénylő gyógyszerek helyezhetők el benne.

Biztosítás 

Árainkban bel- és külföldi balesetbiztosítás került beépítésre. Egyéb biztosítások (pl.: betegség-, poggyászbiztosítás) lehetőségeiről, fajtáiról, árairól, a biztosítás által fedett kockázatokról részletes felvilágosítást kaphat a Vállalkozótól .

. Jogviták rendezése

A Gyurok Kft. Kötelezettséget vállal az esetleges hibás teljesítésből adódó jogos igények gyors, peren kívüli rendezésére. A felek az utazási szerződéssel kapcsolatban keletkező minden jogvitájukban alávetik magukat a Baranya Megyeii Bíróság eljárásának

A fenti feltételeket azok gondos tanulmányozását követően elfogadom, és az okiratot aláírva az utazási szerződés egy példányát átveszem:

A jelen Utazási feltételek a szerződés megkötéséig tájékoztató jellegűek, esetleges jogszabályváltozás vagy más - például hatósági -amely befolyásolja a szerződést.

 

Pécs - autóbuszbérlés, buszbérlés, körutazások, osztálykirándulások, személyszállítás, különjárat, munkásjárat.